Úgy tűnik, másokat is megihlet a szar-téma, mint ahogy az alábbi vers íróját is megcsókolta a múzsa, és nem röstellte közzétenni ezt a kincset a blogján, így most én is megörvendeztetlek vele titeket. A vers amúgy nemesen egyszerű, semmi perverzitás, csak a szarás és körülményeit ecseteli, és még a szar szó ismételgetését sem viszi túlzásba, ezzel megkímélve a kényesebb ízlésű olvasókat. A költő maga egyébként zenész és festő, és a blogjában ecsetelt értékrendje és gondolatvilága is pozitív benyomást keltett bennem. Na de elég a hadoválásból, jöjjön a lényeg:

Vers a szarról

A seggünkön van egy lyuk,
Rajta a szart kiszarjuk.
Ha mán kinn van, nosza, rajta,
Megnézzük, hogy milyen fajta:
Görbe lett, vagy egyenes,
Kristályos, vagy leveses,
Kicsi, nagy, vagy zöld, vagy barna,
Vagy esetleg tiri-tarka,
De ha jön a búcsú perce,
Nézzük meg, hogy jól lement-e?
Mert van olyan, mi ragaszkodik,
Ezért aztán ravaszkodik,
Úszni tanul, keresztbe áll,
A lefolyóból kikandikál.
Ne sajnáljad, öreg haver,
Kapd elő a pumpát, ha kell!
Aprítsad fel, fojtsad vízbe,
Hadd tűnjön el mindörökre!